Ugrás a tartalomhoz

Kiss László (író, 1976)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiss László
Született1976. július 21. (48 éves)
Gyula
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaíró
KitüntetéseiBárka-díj (2004)
SablonWikidataSegítség

Kiss László (Gyula, 1976. július 21. –) magyar író, szerkesztő, magyar-történelem szakos középiskolai tanár.

Életpályája

[szerkesztés]

Az Erkel Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos tanára.[1] A Körös Irodalmi Társaság tagja. 2002 óta a Bárka folyóirat munkatársa, 2006-tól szerkesztője. Szerepelt a 2009-es KörKörös antológiában,[2] több alkalommal a Körképben és az Év novelláiban is. 2010-ben és 2015-ben részt vett a Kikinda Short nemzetközi rövidpróza-fesztiválon Szerbiában.

Munkássága

[szerkesztés]

Első könyve 2003-ban jelent meg Szindbád nem haza megy címmel. Széppróza mellett megjelent egy irodalmi kritikákat tartalmazó kötete és egy életrajzi regénye. Írásai megjelentek angol, német, olasz, román és szerb nyelven.

Művei

[szerkesztés]
  • Szindbád nem haza megy (novellák, 2003)
  • Árnyas utcai szép napok (novellák, 2008)
  • A térképnek, háttal (kisprózák, 2010)
  • Kis és egyéb világok (kritikák, 2015)
  • Ki mondta, hogy jó volt (regény, 2015)
  • Outcast (2015)
  • Minden nő (2018)
  • Én meg az Ének (2019)

Díjai

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Szegedtől Szegedig 2002. Antológia. Főszerkesztő: Simai Mihály. Bába és Társai Kft.- Szegedi Írók Társasága, Szeged, [2002].